|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 62 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-62 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gudor Kund Botond 1999. június 14.Az erdélyi arisztokrácia a magyarságnak olyan vezéregyéniségeket adott, akik tudták és vallották: születésükkel nem csupán előjogok, de sokszor roppant nehezen teljesíthető kötelezettségek is szálltak rájuk, állapíthatta meg jogosan emlékezésében Tibori Szabó Zoltán. A Wesselényieket, a Bánffyakat, a Bethleneket, a Keményeket, a Telekieket úgy nevelték, hogy egyetlen pillanatra se feledkezzenek meg róla: tartoznak népüknek. Nem kivétel ez alól széki gróf Teleki Béla sem, aki éppen száz évvel ezelőtt, 1899. május 16-án született Kolozsváron. Politikusként is élete végéig az erdélyi magyarságot szolgálta. Neki köszönhető, többek közt az, hogy a második világégés végén Kolozsvár nem vált harcok színterévé. Kolozsváron 1944 nyarán az ő vezetésével alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács, amely határozatban követelte, hogy Magyarország azonnal kérjen fegyverszünetet a szövetségesektől. Bár itthon szeretett volna maradni, menekülnie kellett. 1950-ben települt át az Egyesült Államokba, ahol nemsokára megalapította az Amerikai Erdélyi Szövetséget (AESZ), amelynek 1989-ig elnöke volt. Egyik megalapítója volt a New York-i Magyar Ház Társaskörének, és segítette az ottani Könyvtár- és Történelmi Társulatot, hogy évtizedeken át Erdély igaz történelmét tárgyaló könyvek sorozatát helyezhesse el amerikai egyetemi könyvtárakban, a román propagandakiadványok ellensúlyozására. Több mint harminc éven keresztül szerkesztette és kiadta a Transsylvania című, negyedévenként megjelenő folyóiratot. - Az utódok hálájáról sokat mondó tény, hogy születésének centenáriumán Teleki Bélára nem szülővárosában, Kolozsváron, hanem éppen Magyarigenben emlékeztek. Jún. 6-án, vasárnap került sor arra a református istentisztelettel és katolikus misével egybekötött ünnepségre, amelynek keretében a falu népének átadták a New York-i Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - Magyar Emberi Jogok Alapítványa) és mások által Teleki Béla emlékére adományozott traktort. Az adomány nagyszerűen illik annak a néhai Teleki Bélának az egyéniségéhez, aki mind az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE), mind pedig az Erdélyi Párt egykori elnökeként az erdélyi gazdasági élet fellendítésében aktív szerepet töltött be. Nyilvánvaló, hogy az adományozók ismerték az 1990. február 7-én elhunyt Teleki Béla egyéniségét, erdélyiségét, s tudták: a szórványmagyarság egyik legelesettebb falujának juttatott - utánfutóval és más eszközökkel felszerelt - traktorral bármilyen díszes szobornál is nagyobb és méltóbb emléket állítanak neki. Szerény emléktábla került az egykoron Bod Péter lépteit is visszhangzó magyarigeni református templom falára: "In memoriam / (1899-1999) / Gróf Széki Teleki Béla / (1899-1990) / születésének 100. esztendős évfordulójára. / A korszerű erdélyi mezőgazdaság úttörőjének szerető megemlékezéssel / Magyar Emberi Jogok Alapítványa / (New York)." - Gudor Botond, a falu református lelkésze évek óta azon munkálkodik, hogy az egyházi tulajdonban lévő épületeket rendbe hozza, nyáron magyar fiataloknak táborokat szervez, és magyar családokat próbál visszatelepíteni a Hegyaljára. A református templomból az ünneplők átvonultak a falu szélén álló kis, katolikus templomba, ahol Baróti László, a gyulafehérvári Mailáth Gusztáv Károly Katolikus Gimnázium igazgató-tanára celebrálta a szentmisét, majd kis ünnepségre került sor a templom kertjében található negyvennyolcas emlékoszlopnál. 1848. október 28-án 187 magyarigeni férfit végeztek ott ki Axente Sever csapatai, akiket napokkal később az emlékmű alatti tömegsírban temettek el. Az amerikai adományozók nevében a Floridában élő Székely Árpád, a Wass Albert Alapítvány titkára mondott beszédet, a katolikus mise után pedig felolvasták Hámos Lászlónak a magyarigeniekhez intézett üzenetét. Magyarigenben ma már csupán 11 református és 12 katolikus magyar él. /Tibori Szabó Zoltán. = Magyarigeni magyarok maradékai között Emlékezés a szórványban a száz éve született széki gróf Teleki Bélára. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./2003. március 17.Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban emlékeztek márc. 15-én az 1848-as forradalomra. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Gudor Botond magyarigeni református lelkész tartott beszédet. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében hangsúlyozta: ,, szólni kell arról is, hogy még ma sincs teljes szabadság és őszinte testvériség. Sok teendőnk van, annak ellenére, hogy mindkét miniszterelnök köszönti közösségünket az ünnepi alkalomból, hogy együtt koszorúzunk. Rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk képesek". A Bethlen Gábor Kollégium diákjainak szavalatait követően került sor Csávossy György Jó boroknak szép hazája, Erdély című nagymonográfiájának bemutatójára. /Papp Gy. Attila: Egy és oszthatatlan ünnepe a magyarságnak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./2003. május 28.Megjelent a Gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium Évkönyve - Gyulafehérvár, az erdélyi püspök székhelye. Szerkesztette Baróti László-Sándor, az intézmény igazgatója, készült az Apáczai Közalapítvány támogatásával. Az évkönyvben dr. Kovács András Gyulafehérvárról, az erdélyi püspök középkori székhelyéről, valamint a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház történetéről értekezett, Balla Imre a Szent István király alapította erdélyi püspökség történetét, Geréd Vilmos a székesegyház orgonáinak, Horváth László a helybeli teológiai intézet, Sípos Ibolya és Vass Csongor a Batthyaneum könyvtár történetét tárta az olvasó elé. Baróti László-Sándor Szent Istvánról, az egyház- és államalapításról, Márton Áronról, az apostolról, iskolapolitikájáról és nevelési törekvéseiről, a Római Katolikus Kántoriskola történetéről (1953-1990), a szeminárium közelmúltjáról (1990-2000) írott tanulmányai gazdagítják az évkönyvet. Csala Rita a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltárba adott betekintést, Gudor Botond Bod Péter életét és munkásságát méltatta, Dimén Levente a Torockói-hegység geológiai rezervátumát ismertette. Az iskolában jelenleg működik fúvószenekar, kamarazene együttes, van Dsida Jenő Önképzőkör, melynek keretében a Szikra című iskolai lapot szerkesztik. Testvériskolai kapcsolatot ápolnak a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiummal és a székesfehérvári ciszterci gimnáziummal. /Győrfi Dénes: Becses kiadvány a Bethlen-könyvtárban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./2004. augusztus 25.Fehér megyében aug. 20-án, Szent István ünnepén a megfogyatkozott lélekszámú településeken lévő templomokban tartanak ökumenikus istentiszteletet. Tavaly Marosszentimrén, idén Magyarigenben ünnepeltek, ahol Gudor Botond református lelkész teljesít, mondhatni, misszionárius szolgálatot. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke Deák Ferenc szavait idézte: “Amit elvesznek tőlünk, visszaszerezhetjük, csak az vész el, amit magunk adunk oda. Gudor Botond röviden ismertette a magyarigeni erődtemplom történetét és beszámolt a felújítási munkálatokról. Az ünnepségre Nagyenyed, Torockó, Felenyed, Marosújvár, Felvinc, Székelykocsárd és Marosdécse helységekből mintegy öt autóbusz szállította a különböző felekezetekhez tartozó híveket. /N. T.: “Csak az vész el, amit magunk adunk oda”. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./2004. október 20.A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2005. november 20.Az erdélyi református gyülekezetek közül Szovátán bővíteni kellett a templomot, ugyanis beköltözések és születések révén az 1970. évi 850-ről 3000 lélekre gyarapodott a hívek száma. Az új épületrész 2000-2005 között épült. Október 9-én hálaadó istentiszteletre hívták a harangok a gyülekezetet. A 350 új férőhellyel bővített templom avatása alkalmából Pap Géza püspök hirdetett igét. Lelkészével együtt mindössze nyolc híve van Magyarigen (Fehér megye) református egyházközségének. Gudor Botond lelkész hét híve közül ketten Kolozsváron élnek, másik kettő egy hatvan év feletti bácsi és a lánya, aki már nem tud magyarul, a fennmaradó három személy a lelkész felesége és két gyermeke, írta az Üzenet /Kolozsvár/ folyóirat. /Egy élő és egy halálra ítélt gyülekezet. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 20./2006. március 17.Március 15-én a nagyenyedi magyarság a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében ünnepelt, a Fehér megyei RMDSZ és az iskola szervezte ünnepségen. Szőcs Ildikó igazgatónő, a műsor levezetője üdvözölte a vendégeket. Bárócz Huba református esperes és dr. Gudor Botond magyarigeni református tiszteletes után Mariana Plesa, Horatiu Josan és Krizbai Jenő, a Bethlen Gábor Kollégium történelem tanára mondott beszédet. /Bakó Botond: Jottányit sem 48-ból! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./2006. május 20.Az Enyedi Református Egyházmegye vezetőségének a kezdeményezésére május 18-án Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban találkozott Ion Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke az egyházmegye lelkészeivel. A megyében levő református templomok jelentőségéről, jelenlegi állapotáról, az egyházközségek gazdasági, vagyoni és oktatási problémáiról Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor tartott beszámolót. Az egyházmegye református templomai a XIII. és XIX. század között épültek, nagy részük műemlék. Jó részük már romos állapotban van, helyreállításuk hatalmas összegeket igényel, a hívek száma kicsi és tovább csökken. Sürgős beavatkozásokra van szükség, több templomba beesik az eső, állaguk rohamosan romlik. A megye lakosságának 15%-a magyar, 4%-a református, 1%-a katolikus, 0,5%-a pedig unitárius. A földek és ingatlanok visszaigénylésére az esetek többségében még válasz sem érkezik. A református közösségek 98%-a 20 éve nem részesült semmilyen állami támogatásban. A polgármesteri hivatalok diszkriminatív módon osztják szét a pénzt, amiből főleg az ortodox egyház részesül, a többi felekezetnek a költségvetés-kiegészítésből ígérnek alapot, de erre soha sem kerül sor. A tanügyi, oktatási helyzet nem csak református ügy, felsorolták az elnöknek a tanerőhiányt, az összevont és felszámolás előtt álló osztályok problémáját, a bentlakási és ingázási gondokat. A megyei tanács elnökének a beszámolóhoz fűződő kérdése sokakat meglepett: “Új templom nem épül sehol?” – kérdezte. Gudor Botond felvilágosította: elegendő templomuk van, a helyreállítási, fenntartási költségeket nem tudják fedezni. Közösségi házak viszont épülnek. Ion Dumitrel megköszönte a meghívást, és biztosította a jelenlevőket, hogy segít a megyei szinten megoldható gondok esetében. Javasolni fogja kormányprogram beindítását ezeknek a műemlékeknek a helyreállítására. Kónya Tibor lelkipásztor az egyházi alkalmazottak – szám szerint 18 ember – fizetésének problémáját vetette fel és azt, hogy 27 parókia egyáltalán nem részesül állami támogatásban. Kováts Krisztián, Nagyenyed alpolgármestere elmondta: Ion Dumitrel az első megyei tanácselnök, aki az egyházakkal is együtt akar működni. /Takács Ildikó: Református lelkészekkel találkozott a megyei tanácselnök. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./2006. augusztus 4.Ötödik alkalommal szerveztek Bod Péter Konferenciát az elmúlt hétvégén a Brassó megyei Olthévízen. Veress László református lelkész elmondta, első alkalommal Magyarigenben tartották meg a konferenciát, azon a településen, ahol Bod Péter élete utolsó időszakában szolgált. Veress László kezdeményezésére 1999-ben Olthévíz adott otthont a tudományos ülésszaknak, majd Budapestet követően újra gróf Árva Bethlen Kata falujának egyházközössége szervezte meg a rendezvénysorozatot. A konferencia célja felhívni a közvélemény figyelmét egy olyan református lelkészre, aki életével és művével példaképe lehet a mai embereknek is. „Bod Péter egyike azoknak, akik elsőként írtak szép, tiszta magyar nyelven, akkoriban, amikor még a tudományos műveket németül, latinul írták” – hangsúlyozta Veress László egykori olthévízi lelkész elődjéről. Bod Péter műveinek nagy része kéziratban maradt, holott azok közül sok még ma is élvezetes olvasmány. A mostani konferencián Csizmadia Gabriella bemutatta Bod Péternek egy elveszettnek hitt lexikonát, amelyet a Teleki Tékában talált meg. Gudor Botond, Magyarigen lelkipásztora a történetíró Bod Péterről beszélt. /Antal Erika: Konferencia egy református nyelvőrért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./2006. augusztus 15.Augusztus 13-án, vasárnap az V. Magyar Református Világtalálkozót több erdélyi településen is megünnepelték, így Gyulafehérváron is. A gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György érsek nevében Gáll Alajos római katolikus főesperes vendégfogadóként köszöntötte az egybegyűlteket. Bárócz Huba református esperes rövid igehirdetése után Somos József a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Gudor Botond magyarigeni református lelkipásztor részletesen ismertette Bocskai uralkodásának két évét. /Bakó Botond: Bocskai Istvánra emlékeztek a Református Világtalálkozó napján. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./2007. június 13.Nagyon régen nem ültek annyian Magyarigen református templomában, mint a Megújuló örökség – nemzetközi műemlékvédő konferencia alkalmával. Szakemberek, politikusok, érdeklődők népes tábora vitatta meg az épített örökség szomorú állapotát, a Fehér megyei település templomában. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója nyitotta meg a konferenciát. Gudor Botond helyi református lelkész a körülményekhez képest szépen rendbe hozott templomban fogadta a vendégeket Erdély legkisebb gyülekezetében, ahol a lelkipásztor és családja nagyobb számot tesz ki, mint a gyülekezet tagjai, akiknek száma az évek során négyre csökkent. A lelkész beszélt a település és a templom történetéről, Bod Péter valamikori lelkipásztor testamentumáról, a települést ért tragédiákról (parasztlázadás 1784-ben, pestis-járvány 1813-14-ben, szabadságharc: 1848-49-ben), az öt magyar temetőről, a maradék lakosság elvándorlásáról. A falu története kapcsolódik a mindenkori erdélyi fejedelmek történetéhez, sorsa azonban az átlagosnál tragikusabb. Ma már az a kérdés, mi lesz a jövőben a későbarokk stílusban épült, gyönyörű templom sorsa hívek nélkül. Istvánfi Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott professzora vette át a szót, aki jelentős mértékben hozzájárult az erdélyi műemlékvédelemhez. Mihály Ferenc restaurátor sok képpel illusztrált előadása főleg a Kárpát-medencei templomok farészeinek restaurálásáról, valamint a színrestaurálásról szólt. Daróczi Miklós az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó, 1990–2004 közötti templom felújítási munkálatokról értekezett, 53 műemléktemplomban történtek kisebb-nagyobb beavatkozások. Márton Jutka a római katolikus templomok ingó és ingatlan örökségét ismertette. Paskucz Szathmáry Viola elmondta: 52 unitárius műemléktemplom van, amelyek felújításai között igazi sikertörténetek is akadnak, például a kilyéni vagy a kolozsvári templom esetében. Káldi Gyula összegezte a kárpátaljai és felvidéki helyzetet. Diószegi László szerint a közeljövő semmi jóval nem kecsegtet, hiszen a Teleki László és hasonló alapítványokat a magyar kormány megszünteti. Nincs garancia arra, hogy a megkezdett munka folytatódik. Ők most az alapítvány megmentéséért dolgoznak. A megoldást a független civil alapítványok létrehozása jelentené. Rögtön be is mutatták az Ágoston Sándor nevű alapítványt. Az újságíróknak Gaál Alajos katolikus esperes mutatta be a helybéli, nemsokára 200 éves, felújítás alatt álló római katolikus plébániát, amelynek 10 híve közül öt magyar. Jelenleg Magyarigennek összesen 14 magyar lakosa van. /Bakó Botond: Megújuló örökség – nemzetközi műemlékvédő konferencia. Magyarigen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./2007. július 7.A Nemzetközi Református Teológiai Intézet (IRTI) Kolozsváron tartott konferenciájának résztvevői július 6-án érkeztek Nagyenyedre, ahol a vártemplomot és a Bethlen Gábor Kollégiumot látogatták meg. A mintegy 120 fős, teológusokból, egyházi vezetőkből, kutatókból álló csoport tagjainak az 1480-ban épült vártemplom történetéről, egyháztörténeti jelentőségéről Pópa Tibor református lelkész beszélt, ismertetve az 1551-ben alakult református egyházközség jelenlegi helyzetét és a templom restaurálásának gondjait is. A 2103 lelket számláló közösség 200 tagja külföldön, vendégmunkásként keresi kenyerét. Nagyenyed katolikusnak épült templomában választották református püspökké az unitárius egyházat megalapító Dávid Ferencet. A Bethlen Kollégium múltját s jelenét Kónya Mária aligazgatónő mutatta be. Az Egyházegység a református vallásban: ökumenizmus és vallásköziség témájú konferencia résztvevőit július 6-án Jakubinyi György római katolikus érsek és Andrei ortodox érsek is fogadta. Útjuk következő állomása Magyarigen volt. Felújítás alatt álló barokk templomában a falu és temploma történelméről Gudor Botond lelkész tartott előadást. /Takács Ildikó: Öt világrész teológusai Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./2007. augusztus 18.Többéves hagyományát folytatva, a Fehér megyei RMDSZ idén augusztus 20-át a boroskrakkói református templomban ünnepli. Beszédet Bakó Botond tanár, a Fehér megyei RMDSZ választmányi tagja mond. Egyházi részről Gál Alajos, a gyulafehérvári Szent István székesegyház plébánosa és Veres Ferenc bethlenszentmiklósi unitárius lelkipásztor beszédét hallgathatják meg az ünneplők. A hegyaljai református templomokról Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor tart ismertetőt, melyet Bogdán István kolozsvári színművész ünnepi műsora követ. A boroskrakkói református templomban tartott ünnepség után a borosbenedeki református templom romjait látogatják meg az egybegyűltek. /Takács I. : Szent István-napi ünnepség Boroskrakkón. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 18./2007. augusztus 21.Szent István, ünnepét a Gyulafehérvár közeli Boroskrakkón ünnepelte a Fehér megyei magyarság. Bárócz Huba református esperes igehirdetése mellett Gál Alajos c. kanonok, a gyulafehérvári Szent István székesegyház plébánosa, Veres Ferenc bethlenszentmiklósi unitárius lelkipásztor, valamint RMDSZ részről Bakó Botond, választmányi tag, nyugdíjas pedagógus mondott beszédet. A történelmi emlékekkel telített, egykoron virágzó Hegyalja mindennapjairól, a templomok helyzetéről Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor emlékezett. /Boroskrakkói emlékezések. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2008. augusztus 23.Idén hatodik alkalommal ünnepelt Fehér megye magyarsága a legnéptelenebb vagy teljesen elnéptelenedett szórvány települések templomainak egyikében a megyei RMDSZ szervezésében. Marosszentimre, Magyarigen, Alvinc, Verespatak, Boroskrakkó után a több mint kétszáz, a megye minden szegletéből összesereglett ünneplő augusztus 20-án az abrudbányai református templomban tisztelgett államalapító királyunk emléke előtt. A városka központjának három magyar templomának padjait valamikor megtöltötték a református, unitárius és római katolikus hívek. Ma a három felekezetnek mintegy negyven tagja él az Ompoly menti településen. Szent István napján, a gyönyörűen helyreállított református templom padjai, ahol vasárnaponként mintegy tucatnyi református dicséri az urat, sok évtized után ismét megteltek. Gábor Ferenc helyi református lelkész a társszervező Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület nevében üdvözölte a jelenlévőket. Az egyesületet 2007-ban hozta létre a hatezres kisváros maroknyi magyarsága. Gudor Botond magyarigeni református lelkész ismertette az 1849 májusában több mint ezer legyilkolt abrudbányai és verespataki magyar polgár tragédiájának történelmi hátterét, amelyet a tragikus eseményt megörökítő emléktábla leleplezése követett. Az esemény különös színfoltja volt Legendi Géza zalatnai festőművész kiállítása a helyi református parókia tanácstermében, amelyet Kopenetz Loránd Márton, az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület elnöke által vezetett városnézés követett. A séta során a résztvevők megtekinthették Abrudbánya magyar vonatkozású nevezetességeit, köztük a romos unitárius templomot (amelynek egyik harangja Nagyenyeden dicséri az Urat) és a több mint hétszáz éves római katolikus plébániát. A nagyenyedi küldöttség megkoszorúzta az ompolypreszákai emlékművet, amelyet a 160 évvel ezelőtt meggyilkolt zalatnai polgárok tömegsírja közelében állítottak a millenium évében. /Józsa Miklós: Abrudbánya. Szent Istvánra emlékeztek az Ompoly menti településen. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./2008. október 8.Bensőséges ünnepségre gyűltek össze a hívek, érdeklődők és meghívottak a gyulafehérvári református gyülekezet templomában, Gudor András lelkész otthonában a szórványdíjak átadása alkalmából. Sok olyan lelkész van a szórványban, aki kemény közösségi munkával tölti el az életét. Figyelnünk kell rájuk! – emelte ki Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke. Jenei Tamás belmissziói előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke a Czelder Márton és Földes Károly szórványdíjak átadásának történetét ismertette. Idén tizenhatodik alkalommal került sor a díjak kiosztására, amit ezúttal Legendi Margit zalatnai presbiter asszony, Szilágyi Endre szászvárosi és Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkészek vehettek át. /Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkész 1955-től volt a Szeben megyei mihályfalvi református gyülekezete lelkipásztora. Összesen 45 évet szolgált szórványközösségben, ezért érdemelte ki a Czelder Márton díjat. Szilágyi Endre nyugalmazott szászvárosi lelkész 1976 és 1999 között volt legtevékenyebb. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a műemléktemplom tetőszerkezetének megjavítása, a kápolna és a kántori lakás, valamint a parókia rendbehozatala is. Majdnem félévszázados tevékenységéért vehette át a Czelder Márton díjat. Gudor András gyulafehérvári lelkész a megjelenteknek bemutatta a bennlakásként működő épületet, ahonnan naponta 20 óvodás indul a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum óvodájába. Ez is szórványmisszió, méghozzá ökumenikus szellemben. /Lelkészek a szórványközösség szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Gudor Botond magyarigeni lelkész Legendi Margitról szóló laudációjában az érchegység magyar világát elevenítette fel. Említette a zalatnai születésű Nagyajtai Terézt, aki a nemzet jelmeztervezőjeként Bánk Bánt és Tamási műveit látta el jelmezzel, Szentkirályi Zsigmond zalatnai írót, bányamérnököt, Lámfalussy Sándor zalatnai erdőmérnököt és Knop Vencelt, a kőfaragó iskola tanárát, Lukács Béla miniszterről, Ferenczi Sándor régészről, Gruzda János pap-festőről. Maanapság pedig az ide érkezők megkérdezik, élnek még itt magyarok? Legendi Margit presbiter asszony Zalatnán parókiát javított, emlékmű állítását vitte sikerre, hét éve látás nélkül jár a templomba, költői délutánokat szervez. Végvári teljesítmény mindez. /Végvári teljesítmény Zalatnán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./2008. november 29.Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész a valamikori virágzó hegyaljai, ma részben elhagyott vagy minimális gyülekezeti létszámmal rendelkező templomok, iskolák megmentésére vállalkozott. A lelkészt a Gyulafehérvári Egyetem tudományos munkatársaként alkalmazta. A 2008. év munkájának gyümölcsei között van, hogy édesapjával, Gudor András gyulafehérvári református lelkésszel fenntartották a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Házban a gyulafehérvári kis óvoda működését. Ezt a Szülőföld Alap, valamint a kolozsvári Communitas Alapítvány anyagi hozzájárulásával valósították meg. Jelenleg a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség nagyvonalú hozzájárulásával, az épület biztosításával és felújításával csaknem 160 gyermek tanul magyar iskolában és magyarul, ökumenikus szellemben az óvodától érettségiig, megőrizve a vallásórák felekezeti önállóságát és a Katolikus Líceumi Szeminárium hagyományait. A Nagyenyedi Egyházmegyei Levéltár megóvása aktuális feladattá vált most, amikor a Vártemplom belsejét renoválják. A Bethlen Kollégium Szőcs Ildikó igazgató hozzájárulásával befogadta az értékes iratállományt, és a Dokumentációs Könyvtárral szemben tűzbiztos és beázásmentes helyiségben helyezte el. A kb. 20 folyómétert kitevő anyagot egyházmegyei levelezés (XVI–XX. sz.), jegyzőkönyvek, személyi és gyülekezeti jelentésanyagok, valamint iskolai ügyek dossziéi teszik ki. A régi, elhanyagolt műemléktemplomok esetében sokoldalú szórványmissziós feladatról van szó. A sárdi műemléktemplom, a románkori bazilika a XIII. században épült, a XVIII. században számos átépítésen esett át. Falai, a födém és a tetőszerkezet veszélyeztetett állapotba kerültek. A településnek hosszú ideig vezető szerepe volt önálló lelkésszel, egészen az 1940-es évekig, amikor társegyházközségként Magyarigenhez csatlakozott. Jelenleg sárdi 17 egyháztagot számlál. Műemlékmentés zajlott Őraljaboldogfalva község református templomában. Belsejében XIII. századi bizáncias freskók találhatók, súlyosan leromlott állapotban. A magyar köztudatban a Kendeffy család jelenléte, valamint a XIX. században feltárt freskói miatt egyik kiemelkedő darabja Erdély művészettörténetének. A lelkész eredményes kutatómunkájának eredménye a Mega Könyvkiadó gondozásában frissen megjelent munka Bod Péterről (Gudor Botond: Istoricul Bod Péter 1712–1769). A csaknem 600 oldalas kötetnek egy 42 oldalas magyar tartalom ismertetője is van. /Bakó Botond: Egy szórványmentési folyamat hétköznapjai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./2008. december 17.Dr. Gudor Kund Botond lelkész Bod Péterről (1712–1769) írt munkája nemrég jelent meg a kolozsvári Mega Könyvkiadó gondozásában román nyelven, mintegy 584 oldalon, 40 oldalas magyar, illetve angol nyelvű részletes tartalomismertetővel. Bod Péter magyarigeni református lelkészt méltán tekinti a szakirodalom a legkiválóbb erdélyi protestáns tudósnak. Eredeti könyvtárrendezési módszert dolgozott ki, és ennek alapján katalogizálta árva Bethlen Kata és Teleki Sámuel sárdi könyvtárát. Bod Péter mintegy 50 művet írt, felhasználta az európai történetírás legújabb eredményeit. Élete végén művei miatt a Habsburg hatalom perbe fogta, de korai halála megmenekítette a letartóztatástól. Sírja a magyarigeni templomkertben található. Dr. Gudor Kund megvilágította kutatásának célját: „Három szempontból vizsgáltuk életművét: a XVIII. sz. erdélyi szász és román történetírással való kapcsolata szempontjából, a magyar művelődés és levelezés, kapcsolattartás szempontjából, és nem utolsósorban Bod peregrinációja és tanulmányainak formatív hatásai szempontjából. ”Gyulafehérváron az egyetem könyvtárában dr. Ana Dumitran muzeológus, aki a román nyelvű korrektúrát végezte, mutatta be a terjedelmes könyvet. Kiemelte, hogy Bod Péter kellő lelki ihletettséggel írt a románokról. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Bod Péterről román nyelven. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./2009. január 14.Nagyenyeden és a felenyedi templomban emlékeztek az 1849-es magyarellenes vérengzésre. Török Ferenc akkori lelkész közvetítő szerepet vállalt a román támadók és a polgári lakosság képviselői között, de családjával együtt áldozatul esett a vérengzésnek. Megjelent Barabás János kolozsvári magyar konzul, aki rövid hozzászólásában a nemzettudat jelentőségét emelte ki, és azt hangsúlyozta, hogy a fiatal generációval is meg kell ismertetni a történteket. A hegyaljai magyar történelem igen jó ismerője, dr. Gudor Kund Botond szakavatott kalauzolásával a háromnapos emlékezés után autóbusszal járták végig Boroskrakkó, Borosbenedek, Sárd, Magyarigen elhagyott vagy igen kevés lélekszámú református templomait, és ugyancsak Magyarigenben a katolikus templom udvarán található, és az ompolygyepűi (Presaca), Lukács Béla által készített emlékművet (1899), majd a gyulafehérvári vár árkait tekintették meg. Mindenhol akad egy-egy nyom a jeltelen tömegsírokról, amelyről a legtöbb helyen tudják a mai helybeliek, hogy mit is rejtenek, és babonásan kerülik őket. Itt-ott a pincékről is tudni, ahová bezárták azokat a magyarokat, akiket azután kifüstöltek, majd lemészároltak. A román értelmiség hallgat, az ompolygyepűi polgármester nem érti, hogy miért is jönnek ide évente többször a magyarok. Nagyenyeden mellszobrot állítottak a vérengzést vezető Axente Sever emlékére és utcát neveztek el róla. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta, etnikai tisztogatás történt, nem fegyveresek álltak egymással szemben. Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, az öldöklésről szóló dokumentumregényét. A könyv előszavában Margittai Gábor, a Magyar Nemzet újságírója leszögezte, ez a munka: „A megemlékezés és az együttélés botrányáról beszél, arról, hogy a rendszerváltozások után sem voltunk képesek megfogalmazni kínos és kínzó történelmi kérdéseinket a szomszédokkal szemben. Valóban felzaklató könyv ez, az emlékezés iróniája, a többség által értelmezhetetlen táblákkal, holttesteket rejtő dombokkal és betemetett kutakkal. Arról szól, hogy emlékezés nélkül felejtés sincs, a bűntudat nélküli embernek még megbocsátani sem lehet. Ezért nem szabad felejtenünk és minduntalan emlékeznünk kell, mert halottainknak és önmagunknak is tartozunk ennyivel. ”Dr. Egyed Ákos történész, akadémikus átfogó előadást tartott. A rendezvényen részt vett H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója, aki bemutatta Murádin Jenő Megsebzett szobor című könyvét. /Bakó Botond: Nagyenyed. Emlékezés nélkül felejtés sincs. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./2009. augusztus 11.Augusztus 20-án a sárdi református templomban rendezik meg a Fehér megyei RMDSZ, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Sárdi–Magyarigeni Református Egyházközség szervezésében a Szent István-napokat. Az 1849 októberében legyilkolt mintegy 63 sárdi magyar polgári áldozat és a templombelső megújításának emlékére állított emléktábla leleplezése után dr. Gudor Botond, magyarigeni református lelkipásztor történelmi ismertetője következik, Horváth Ákos, az Ágoston Sándor Alapítvány elnöke is felszólal. /Molnár Irén: Szent István-nap Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 11./2009. augusztus 26.Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./2009. december 11.Első alkalommal szervezett Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár könyvvásárt, melyre csak a háromszéki kiadókat hívták meg. Gudor Kund Botond magyarigeni lelkész, történész Bod Péterről tartott előadást. /(vop): Háromszéki kiadók első könyvvására. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./2010. október 15.Mócföldi magyarok köztUtunk nem sok jót ígér. Ahogy Rézbánya felől kapaszkodunk fölfelé a Vértop hágó szerpentinjén, egyre sűrűbb, gomolygó ködfelhőbe keveredünk. Mire felérünk a vízválasztó tetejére, mintegy varázsütésre felragyog a nap. A fenyvesek övezte, még behavazatlan lepusi síparadicsom, majd lefelé ereszkedtünkben a Torockói havasokat szegélyező folyó völgye Mócország szerte megállásra csábítana bennünket. Az Aranyos, az Ompoly és a Maros övezte hegytömb szeszélyes domborzata, az akár ezerméternyi szintkülönbségei miatt magasabbnak tűnik, mint a valóságban. De időnkből nem futja félreportyázni az ördögszántások, dolinák és zsombolyok vadregényes világába, hiszen Abrudbányán várnak a református parókián. Ahogy Topánfalvánál délnek kanyarodva közelítjük meg az Aranynégyszög néven emlegetett régiót, a város bejáratánál hatalmas meddőhányó fennsíkja meredezik elibénk az út jobboldalán. A vörös színű plató annyira magas, hogy az oldalán fel s alá mászkáló erőgépek apró bogaraknak tűnnek. Mint később a helybeliektől megtudom, világbanki támogatással egyengetik-szelíditik az évtizedek alatt felhalmozódott iszapos zúzalékhalmot, fóliával „becsomagolják”, termőföldet hordanak rá és füvesítik. Sürgős feladat, mert a bányák „végterméke” minden esőzés alkalmával a patak vizét színesíti akadálytalanul. Az ökologizálás ideiglenes, hiszen a meddőhegy nem annyira meddő, hogy ne volna érdemes majdan kivonni belőle a maradék aranyat… Norok bun. Bármennyire törekszem arra, hogy riporterként inkább ennek a tragikus történelmű tájnak a jelenéről és jövőjéről írjak, lépten-nyomon elkerülhetetlenül előbukkan a múlt is. Bő másfélszáz esztendeje, kilenc évvel a szabadságharc leverése után itt forgolódó „ripoter elődöm”, bizonyos Jókai Mór efféléket jegyzett fel úti naplójába megpillantva Abrudbánya piacát: „Az egyik templom a katholikusoké, a másik a reformátusoké, rom mindkettő, a harmadik tornyát most födelezik, ez az unitárius atyafiaiké. A város többi része is ilyen, minden három épület közül kettő még rom… Sajátságos világ ez itten. Minden ember élete egy regény, tele rémes eseményekkel s Isten csodáival, amik azokból kiszabadíták: most már hozzá vannak szokva emlékeikhez, most már azt is megszokták, hogy utcán, piacon szanaszét találkozzanak azokkal, kik erről meg amarról emlékezetesek előttük, s egymásnak köszönnek és azt mondják: »Norok bun«, hanem aki azt először látja, hallja, annak valami végig fut a lelkén. (…) Itt egy patak mellett láttuk üldögélni Janku Ábrahámot. Valami csárda volt ott, az előtt ült; fakózöld kalapja szemére lehúzva, zilált haja bámult arcát segített még szomorúbbá tenni. Ott ült senkire sem ügyelve. (…) Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült magyaroktól jön, kik, közben emlékeznek rá, hogy őket nagy veszélytől szabadítá meg, amikor saját sorsosai többször rá is lőttek. A szívekben látó Isten ítél és kegyelmez; ember ne szóljon ehhez. Mi hagyjuk bezöldülni szépen a szomorú évek sírját; s felejtsük el a tényeket, de tartsuk meg belőlük a tanulságot.” Hogy a Szegény gazdagok megírására készülődő regényíró abrudbányai látogatása előtti időkből is bőven voltak „szomorú évek”, melyeknek sírját hagyták „bezöldülni”, arra nézvést hadd idézzük Szabó Pál református lelkipásztor (1760-1809) emlékiratainak néhány töredékét: „Ezenn follyo 1784dik esztendőben 9bernek 3dik Napján jőve ide az hír Abrud Bányára hogy edj Horja nevezetű Olá Pap vezérlése alatt igen teméntelen Nép a Kőröst pusztittya a Nemességet öli a mely hír más nap meg is erősödik. (…)5ta 9bris egészsz nap a Város körüll nevezetesenn a Tsernittz hegyén az oláhok tsoportoznak, de nem lévén elégséges számmal, az Nap bé nem ütöttenek a Városra; hanem fel mentek Topánfalvára ottan a Magyarságot el pusztították, magokot otthon nem tanálván házokot mind el rontották, vagyonokot elhordották. Más Napra viradolag u. m. 6a 9bris Topánfalvárolis sokat vévén magok mellé Circiter 6000nyi Nép; Abrud Bánya felett a Verespatak felé való hegyet mint a felleg el borittotta és reggeli nyoltzora tájbann, rettentő ordittassal a Városra Abrudbányára bé rohantanak egybe a várost el borittották, eszt kiáltván megöllyük mind edj lábig a magyarokot. Azért 6a 9bris setét egészsz éttzakáig le rajzolhatatlan sirás jajgatás lövöldözés között a Házokot rontották (…) A Sz[ent] hellyek[ne]k sem kedveztenek Abrud Bányán a Ref[ormá]tus templomban bé menvén ottan az Orgonát porrá tették, a Pap feje felett való Koronát a mennyire el érték mind el rontották, oda le tett véghetetlen kincsét el vitték, akik oda recipialtak volt magokot sullyok bottal a templom közepén mind főbe verték, ezenn pusztittásban akik megölettettek a Magyarok[na]k azokhoz nem volt nyúlni szabad, hanem nemellyek harangszo nélkül edj gödörbe be hányattak, nemellyek pedig aVadak[na]k predájava lettek, itten Abrud Bányán három millió kár legalább is lett.” A magyar jövő napszámosai. Nem a legalkalmasabb pillanatban állítunk be a papilakba, hiszen padlófelújítás zajlik – a szó szoros értelmében – a református parókián. Ennek ellenére Gábor Ferenc tiszteletes és a párja, Krisztina asszony szíveslátásban részesítenek. Mi több, a lelkipásztor, és az egyházközség hamarosan előkerülő gondnoka, Kopenetz Loránd gyógyszerész délelőttjük nagy részét reánk áldozzák. Az ifjú pap Küküllőszéplak szülötte, tanulmányai befejeztével 2001-ben került Abrudbányára, rövidesen papnét is kerített maga mellé: Krisztina Nagyenyedről származott ide, matematika tanár, de a gyermekek születése miatt csak egy évig tanított. Ferenc itteni szolgálata alatt ötször keresztelt, két ízben a saját, két ízben a gondnok gyermekeit – ennyire tellett kilenc esztendő alatt a félszáz lelket számláló gyülekezetből. Egyfajta „egészséges verseny” alakult ki a két fiatal házaspár között. Bár a gondnokék egyik gyermeke csecsemő korában meghalt, Lorándék ismét gyermeket várnak. Egyebütt nincs sok reménységük újszülötteket illetően, hiszen csak egyetlen magyar esküvőt tarthattak a városban. 2001-ben mindössze 46 tagja volt az egyháznak, és azóta tizenkétszer temettek, de részint az idehúzódott verespatakiaknak, részint az utólag felfedezett reformátusoknak köszönhetően a népmozgalmi adatok szórványviszonylatban (!) kedvezőeknek bizonyulnak. És van jónéhány külföldön, Spanyolországban, Németországban dolgozó hívük is, akit számon tartanak, hiszen ide fizeti az egyházfenntartói járulékát. A gyülekezetnek több mint egy évig nem volt saját lelkipásztora, a beszolgáló kolléga mellett teológusok pásztorolták a kis közösséget. A templomban már akkor elkezdődtek, és azóta is folynak a felújítási munkálatok, viszont a papilak meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. „A portának nem volt kerítése, az udvaron kötésig ért a burján. Amikor idejöttem, szereztem egy kaszát, a nagyapámtól tanultam meg a kaszával bánni, és levágtam a gazt. Nagyobb gond volt, hogy a parókiának csupán két szobáját használhattuk. A falakkal leválasztott tanácsteremben – a kommunista kor örökségeként – a polgármesteri hivatal néhány irodája működött, az épület többi helyisége, ez a szoba is, ahol most beszélgetünk, a Nagyrománia Párt székháza és parlamenti irodája volt. Szerencsénkre hamar megértésre találtunk mind a polgármester, mind a nagyromániás képviselő részéről, pereskedés nélkül, a határidő lejárta előtt kihurcolkodtak a parókiáról, Vadim Tudor portréját is magukkal vitték, csupán a piros-sárga-kék trikolórt hagyták itt, mondván, nekünk is szükségünk lesz a nemzeti lobogóra… Rendbehoztuk a tetőzetet, visszaalakítottuk az eredeti beosztást, bevezettük a központi fűtést. Nemrég nagy fába vágtuk a fejszénket: elkezdtük a templombelső renoválását.” A legutóbbi népösszeíráskor 72 főnyi, a hatezres kisváros 1,2 százalékát kitevő maroknyi magyarság közélete is fellendült, éppen ifjú beszélgető partnereimnek köszönhetően. Egyrészt megalakult a helyi RMDSZ, elnöke: Kopenecz Loránd, másrészt, ami a jövőépítés szempontjából még fontosabb: létrehozták az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesületet, melynek elnöke… Kopenecz Loránd, alelnöke Gábor Ferenc, titkára Gábor Andrea Krisztina, a tiszteletes asszony. A világhálón előzőleg már rábukkantam a kis csapat tartalmas, elegáns, jól megmódolt honlapjára: „Az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület 2007 tavaszán alakult. Kitűzött célunk többek között a magyar kultúra ápolása, helyi és vidékünkön található épített örökségünk megőrzése, kulturális turizmus fellendítése.” S hogy nem afféle provinciális gittegyletről van szó, a bemutatkozó szöveg következő mondatai már a tettek mezejére terelik az érdeklődő tekintetét: „Egyelőre főleg különleges építészeti jegyeket hordozó, számunkra nagyon értékes épületekre terjed ki figyelmünk. Három, tevékenységünk és elképzelésünk kereteibe beilleszkedő épületről van szó: az abrudbányai református egyház tulajdonát képező, Apafy Mihály fejedelem adományából származó egyemeletes ház 1672-ből, aztán a XIX. század második feléből való, a verespataki református egyház hatalmas, szinte kastélynak is beillő egyemeletes parókia épülete, végül pedig az abrudbányai unitárius templom.” Ezek után azon sem csodálkozom, hogy az egyesület fentemlített tervei mellett egyéb, identitásőrző célkitűzéseik is vannak. Az egy százalékot alig meghaladó magyar jelenlét mellett szorgalmazzák a magyar, pontosabban: a többnyelvű táblák, feliratok kitűzését a városban, és a közösség két kézen megszámlálható gyermekei számára az anyanyelv oktatásának valamilyen formában való bevezetését!… Nem jelentünk veszélyt. Az alcímbe foglalt megállapítás a gondok-elnök mondása: „Már annyira kevesen vagyunk Abrudbányán, hogy az elsöprő román többség nem tart veszélyesnek bennünket, bizonyos mértékig megértéssel viszonyulnak hozzánk, sőt, néhány jeles román értelmiségit, a város néhány fontosabb emberét még az egyesületünkbe is befogadtuk. Vannak román barátaink, akik támogatják az ügyeinket, a magyar feliratok kérdése már naprendre került a városi tanácsban, meg is szavazták. A megvalósítása azért késlekedik, mert amikor nemrég az egyik rendezvényünkön vendégül láttuk Magyarország bukaresti nagykövetét, az egyik irányunkba nem igazán toleráns megyei napilap hisztériát keltve hirdette, hogy »a mócok soha nem fogják eltűrni a magyar feliratokat Abrudbányán«. A sajtóbeli kirohanás után némileg megtorpant a megvalósítása, de tovább ütjük a vasat, míg meleg. A mócok kozmopoliták lettek, a szó jó értelmében, a mócok Nyugatra járnak dolgozni, a mócok már nem Félixfürdőre járnak termálfürdőzni, hanem… Hajduszoboszlóra. Éppen ott futottam össze nemrég a polgármesterünkkel. Eddig bokros teendői miatt nem igazán volt alkalmam hosszabban eszmét cserélni vele, de Szoboszlón minden este együtt söröztünk, átbeszéltük a dolgainkat. Még atekintetben is megértést tapasztaltam a részéről, hogy szeretnénk a gyermekeinket anyanyelvi oktatásban részesíteni, sőt elfogadta azt a felvetésemet, mely szerint »nem ártana« lehetőséget teremteni érdeklődő román polgártársaink részére is a magyar nyelv megtanulására, nemcsak avégett, hogy Hajduszoboszlón szót érthessenek a pincérrel vagy a masszőrrel, hanem hogy kellőképpen fogadhassák az évről-évre gyarapodó magyar turistákat. Polgármesterünk tisztában van azzal, hogy az itt áthaladó idegenforgalom fellendülése nyolcvan százalékban a Verespatak-Abrudbánya-Zalatna-Magyarigen-Gyulafehárvár-Nagyenyed felé zarándokoló magyaroknak köszönhető. Városunkban és vonzáskörzetében a bányászat és a színesfémipar haldoklása miatt a munkanélküliség meghaladja a hetven százalékot, tehát a vendéglátóipar fejlesztése létkérdés mifelénk.” Lorándék nem titkolt vágya, hogy a legközelebbi választásokon a várható, legfeljebb 1,2 százaléknyi szavazótáboruk mellett román barátaik, román házastársaik segítségével (szinte minden magyar vegyesházasságban él) bejuttassák egy képviselőjüket a városi tanácsba. „Már eddig is több javaslatunkat elfogadták, több akciónkat támogatták, de hatékonyabban lobbizhatnánk, ha egy emberünk állandóan jelen lenne a testületben. Szórványban nem lehet kisebbségi magyar politikát mellveregetéssel, zászlólengetéssel űzni, csupán okosan, szépen, apró lépésekkel és hosszú távú tervekkel leszünk képesek eredményeket elérni.” A kulturális egyesület bejegyzésénél támadt némi bonyodalom. Amikor 2006-ban kigondolták, hogy a kis közösség érdekképviseletét egy civil szervezet köntösébe öltöztessék, amiatt támadt fennakadás, hogy az illetékes bíró nem igazán értette, mit is akarnak ezek a magyarok, ráadásul tájékozatlan volt az efféle ügyekben. Ekkor lépett közbe az egyesület és a presbitérium egyik oszlopos tagja, Szűcs János nyugalmazott ügyész, aki évtizedekig Topánfalva fűügyésze volt, és nagy tekintélyt szerzett „román körökben” is. Mindenki János bácsija már az egyházi ingatlanok zökkenőmentes visszaszerzésében is jelentős érdemeket szerzett, most pedig személyesen felkereste törvényszéki kollégáját, elmagyarázta neki, hogy a magyarok nonprofit szervezete teljesen legális alapokon nyugszik, törekvéseiben nincsen semmi kifogásolható, alkotmányellenes, rá is szólt az iratcsomót egy esztendeig az íróasztala fiókjába elfektető jogszolgáltatóra, és 2007-ben megtörtént a bejegyzés. Egy dolgozat a bécsi döntés előtti évekről. A tolerancia és a bizalom kérdéskörének taglalása idején, riportom megírása közben bukkantam egy, Abrudbánya helytörténetét szorgalmasan búvároló riportalanyaim számára is érdekes tanulmányra, bizonyos Elena Cojocaru tollából. A történész doktori dolgozata 2010 májusában jelent meg könyv formájában Kolozsváron, Revizionismul maghiar si starea de spirit a populaţiei minoritare maghiare in perioada anilor 1938-1940. Studiu de caz: oraşul Abrud címmel. A magyar revizionizmus kérdését és a magyar kisebbség 1938 és 1940 közötti lelkiállapotát elemző, abrudbányai „esettanulmány” pikantériáját fokozza, hogy a szerző a helybeli rendőrség korabeli titkos jelentéseit és egyéb, szigorúan bizalmas dokumentumait kutatta a kolozsvári Állami Levéltárban. A tudományosság köntösébe öltöztetett doktori értekezés a szerző publicisztikai erényeit is felcsillantó, indulatok koloncait hordozó, nyíltan magyarellenes produktum, mely gyakran tragikomikus ügyszeretettel igyekszik bebizonyítani, hogy a város akkor még harminc százaléknyi, félezer lelkes, száz „elmagyarosított más nemzetiségű kisebbségit”(?) is magába foglaló közössége, pontosabban ennek a közösségnek mintegy félszáz fős aktív magja mennyire nagy veszélyt jelentett a város, a régió, Nagyrománia számára. Mert az abrudbányai magyarok működési engedélye bevonása után is jártak a Magyar Párt klubjaként is működtetett Kaszinóba, ahol „revizionista, soviniszta és románellenes” propagandát fejtettek ki. A rendőrségi jelentések szerint hasonlóan veszélyes, irredenta fészek volt az 1935-ben létrehozott Református Vegyeskórus, melynek nem csak kálvinista, hanem római katolikus és unitárius tagjai is voltak. A kórus „minden magyar ünnepségen, minden jótékonysági rendezvényen fellépett, csak magyar műveket adtak elő, a város kisebbségi lakosságából rögtönzött (?) művészekkel, akik a legjelentősebb propagandatényezőt képezik, akik valamennyien szerepelnek az általunk gyanúsnak tartott és megfigyelt személyek listáján”. A derék abrudbányai rendőröknek ugyancsak megszaporodhatott a dolguk, hiszen „a revizionizmus és a xenofóbia” két másik fészkének bizonyult a 38 tagú Református, illetve a 21 tagú Unitárius Nőszövetség is. Hasonló felforgató tevékenység folyt a református felekezeti iskolában épp úgy, mint a bibliakörben, avagy az istentiszteletek alkalmával. Ráadásul azok a revizionista, irrendenta stb. magyarok megszervezték a magyar rádió közös hallgatását, a rádiótulajdonosok kitették az ablakba a készüléküket, hogy a többiek is hallhassák a budapesti híreket, emiatt a helybeli rendőrparancsnok kénytelen volt elrendelni a magyarok rádióinak lepecsételését. Egyik feltűnő esemény az Arcesy Toma esperes és Gomboasy Ioan (sic!) lelkipásztor vizitációja volt az abrudbányai unitárius parókián. Amikor híre kelt, hogy a Szovjetunió annektálta Besszarábiát, a helybeliek „nevezett Fodor Anton kizárólag magyarok által frekventált kocsmájába gyülekeztek, és az asztalok körül elhelyezkedve hallgatólagosan arra törekedtek, hogy megünnepeljék az országot sújtó szerencsétlenséget.” A történelemtudományok doktora bő teret szentel értekezésében az aranycsempészet kérdésének. Elena Cojocaru búvárlatai szerint a rendőrségnek tudomása volt arról, hogy irredenta stb. magyar bányatulajdonosok a magyarországi kémszolgálatokkal karöltve, főleg 1938-tól kezdődően virágoztatták fel ezt a tevékenységet. A csempészett arany meg sem állt a Magyar Nemzeti Bankig, s a magyar állam – úgymond – románellenes propagandára, Romániában elkövetendő diverziókra és fegyverkezésre fordította az illegálisan beözönlő aranyat. Jó biznisz lehetett a Verespatak-Abrudbánya-Kolozsvár-Szatmár csempészútvonalon kijuttatott nemesfém, hiszen míg a Román Nemzeti Bank 220 ezer lejt fizetett ki egy kilogramm aranyért, odaát, az Erdélyre ácsingózó ellenséges ország ennek több mint háromszorosát fizette érte. A legnagyobb felvásárló a kolozsvári Erstern Khaim Hermann zsidó üzletember volt, aki a horthystáknak szállított arany ellenében, jogi védelmet is biztosított a számukra. Doktornőnk ki is emelt két büntetőperi esetet: „Cârlig şi Sicoe”, illetve „Nicolae Goţoi” vádlottakkal. A tanulmányból nem derül ki, hogy milyen mértékben volt irredenta, revizionista, románellenes a három fentebb emlegetett úriember. Templomnézőben. Aki Topánfalva felől érkezik Abrudbányára, a város emblematikus, régi képeslapokon gyakran szerepelő képe fogadja, a református, a katolikus és az unitárius templom egymás szomszédságában felbukkanó tornyaival. A felhergelt mócoknak kétszer is áldozatául esett három istenháza közül ez első kettő félig-meddig rendben volna, a harmadik, az unitáriusoké a hívek elfogytával csupa rom. Mielőtt megtekintenők a három egyházat, a főtéren, a Jókai által emlegetett piactéren tartunk szemlét. „Itt látjuk meg a híres Husztékucznét is, ki egy időben csizmaszárral mérte az aranyat, s selyembundában járt, ezüstpatkós csizmában, most pedig méri a diót és mogyorót, de nem csizmaszárral, hanem becsületes legális iccével a piacon” – jegyezte fel naplójába a Szegény gazdagok szerzője, majd a téren fungáló aranybeváltó hivatalt is meglátogatva így folytatta: „Hétfőn reggel a környékből jön ide mindenféle fajú és osztályú ember, hozza magával egy heti munkájának eredményét. Tisztességes férfiak előcsavargatják a zsebkendő szegletéből az aranyport, amit összeszedtek; elegáns delnők hozzák bársonyos táskákban bányáik nyereményét, bocskoros románok szedik elő a tüszőből a mogyoróformára összegyűrt kis sárga sarat, s az aranymosó szurtos kezéből is odahull a mérlegre a vízből kifogott sárarany.” A téren és a belőle nyíló utcákban számos két-háromszáz éves, műemléki minősítést nélkülöző épületet látunk. Valamennyiről hull a vakolat, egyik-másik hosszú udvartérben leszakadt épületszárnyak kínálnak „hálás” fotótémát kollégám számára. Loránd barátunk büszkesége a kilencvenes évek elején visszakapott, 18. századi ősi családi fészek, Abrudbánya legrégibb polgárháza. Kopenetz gyógyszerész úr benne működteti a patikáját, a bejárata fölött szaladó fénybetűk románul, magyarul és németül futtatják a GYÓGYSZERTÁR feliratot. Az épület hangulatával harmonizáló kovácsoltvas kapu közepén a magyar koronás címer díszeleg. Egy ügyes móc, Ghiţa mester – közismertebben: Ghiuri – kalapálta-görbítette hidegen. „Bár néhány polgártársunk háborgott ellene, de megszokták már, akár a patikám magyar feliratát” – magyarázza Loránd, majd betessékel bennünket a félig rendbe hozott épület udvarára. A benti falmezőkre néhány renováláskor előkerült régi kő épületelemet, ajtókeretet, kerékvetőt rögzített, köztük egy farkasfogas Báthori-címerre a legbüszkébb. „Amikor kanalizálás végett felástuk a feltöltődött udvart, kiderült, hogy a jelenlegi talajszint alatt a porta teljes udvarfelületét téglaborítással látták el bányatulajdonos őseim.” Az első református templom építésének időpontja vitatott, egyes dokumentumok 1625-re, mások 1672-re datálják. Az utóbbi adat tűnik hitelesebbnek. Az Apafy Mihály fejedelemsége idején emelt istenháza 1849 májusában vált a móc hadak martalékává, maga a lelkipásztor sok száz hívével együtt vesztette életét. A helybeli reformátusság lassan talált magára az öldöklés-rombolás után. Előbb a papilakot és az iskolát építették újra, majd a leégett, majd földig rombolt templom helyébe kezdtek építeni másikat. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy a kálvinisták új istentiszteleti helye felemeltessék. A templom sajátossága, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve (ilyesmit a középkorban Nyugat-Európa számos egyháza köré építettek), oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották s ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. Ezek a fecskefészek-boltocskák ma is működnek, nem kis jövedelmet biztosítva a szegény és kislélekszámú eklézsiának. 1972-ben keríthettek sort a templom általános renoválására. Viszont az akkori lelkész és a presbitérium ízlés tekintetében nem állt a helyzet magaslatán. A templomkülső engem paplanmintára emlékeztető, szobafestést idéző „rollnizását” a mostani lelkipásztor „macskalábnyom”-nak minősíti. Az újabb külső renoválásra nem keríthetnek egyhamar sort, hiszen sok gondjuk támadt a templombelsővel. Ugyanis hat éve egy – mint utólag kiderült – hozzá nem értő mester kezére bízták a felújítást. Leverte a nedves vakolatot, beszurkozta, lekátrányozta a falakat, majd cementvakolatot húzott rá. A régi téglapadlózatra is rakott egy vastag betonréteget. A szakszerűtlen munka következtében a templom néhány éven belül rondább lett, mint azelőtt. A verespataki Gold Corporation (!) két szakembere, Szabó Csongor és Moscu Judit sietett önzetlenül a segítségükre. Alaposan megvizsgálták az épület állapotát, és azt tanácsolták, hogy végig verjék le a rongyos vakolatot, fél évig hagyják száradni, az újravakoláskor messze kerüljék el a cementet, törjék fel újra a padlózat felpúposodó betonrétegét, állítsák vissza az eredeti állapotába: lássák el téglaburkolattal. Nagyon kellett sietni a munkálatokkal, hogy június végéig, a Magyar Közösség Napjáig használhatóvá varázsolják a templomot. Az ünnepi rendezvényt megelőzően két esztendeje, 2008. augusztus 20-án, Szent István napján, emberemlékezet óta először telt meg zsúfolásig a reformátusok temploma. Autóbuszok sorával érkezve gyülekezett egybe Fehér megye magyarsága. A parókián kiállítás nyílt Legendy Géza zalatnai festőművész munkáiból, s Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor tartott történelmi előadást – akivel novemberi Etnosz mellékletünkben ismerkedhetnek meg olvasóink. Az ünnepi istentisztelet keretében, melyen mindenki jelen volt, aki számít a városban, egy emléktáblát is avattak a templomban, a következő felirattal: „Az 1849 májusában legyilkolt mintegy ezer abrudbányai és 334 verespataki magyar polgári áldozat emlékére. 2008. augusztus 20-án állították: az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület és a Fehér megyei RMDSZ.” Hogy ennek a régebben elképzelhetetlen cselekedetnek nem lettek veszedelmes következményei a maroknyi helybeli magyarság számára, azt az a tény is bizonyítja, hogy a Magyar Közösség Napján, 2010 június 26-án ismét megtelt a templom. Magyar ruhába, szász, román népviseletbe öltözött fiatalok fogadták a vendégeket, Ezen az ünnepségen a helybeli notabilitások mellett a kolozsvári magyar konzul, a megye prefektusa, a megyei tanács alelnöke is megjelent. Segítségükre volt Bendea Augustin helybeli megyei tanácsos, a Magyar Kulturális Egyesület tagja, aki a rendezvény hatékony szponzorizálása érdekében elkísérte a lelkészt, a gondnokot a vállalatok, cégek vezetőihez. „Akár felvágottra, akár hűsítőre volt szükségünk segített, elsősorban neki köszönhetően a megyei tanácstól is kapunk támogatást a templom további renoválásához. Így kell a szórványban dolgozni, együtt kell működni a románsággal, annál is inkább, mert a pénzforrások náluk vannak” – bizonygatják beszélgetőpartnereink. Az egyetlen műemlék. Mire a katolikus templomhoz érünk, társaságunk a nagyérdemű főügyésszel, Szűcs Jánossal, fiával, az RMDSZ-alelnök Attilával és Szilágyi László tornatanárral gyarapodik. Vannak még „hiányosságok”: az épület műemlék voltát egy háromnyelvű, román, angol, francia szöveg jelzi, pedig bőven volna hely magyar mondatok számára is. A város német bányásztelepesei már a tatárjárás előtt privilégiumot kaptak IV. Bélától. Ekkor már Szent Miklós tiszteletére emelt román stílusú templomuk volt, amelyet a tatárjárás után gótikus stílusban újítottak fel. A katolikus hívek 1569-től unitáriusok lettek, így a templom is az unitárius felekezet kezébe jutott. Az újraéledő katolikus egyházközség csak Mária Terézia idejében, 1775-ben szerezte vissza az épületet. A templom legrégebbi részét a 12. századi hajó- és szentélyfalak képezik. A nyugati hajófalon befalazott körablak látható, amely még az eredeti, torony nélküli Szent Miklós templom emléke. A 14-15. századi átépítés és bővítés során épült a torony a földszinten faragott kőkeretekkel, és csúcsíves bejárattal. Amikor 1775-ben újra katolikussá lett, barokk átalakítással újraboltozták a templomot. 1849-ben a mócok felgyújtották a templomot és a plébániát. A harminc éve Abrudbányán szolgáló esperes-plébános, Kovács József is az öldöklés áldozatul esett. A gyújtogatók leszármazottai előszeretettel látogatják a Szent Miklós védelmére bízott egyházat. Imáikkal, gyertyáikkal nem a védőszent elébe, hanem Szent Antal szobrához járulnak, számos imameghallgatásért mondottak köszönetet a szegények védelmezőjének… Sajnos, a templom legújabb kori felújítását ugyanaz a mester végezte, mint a református templomét. Minden műmelékvédelmi engedély és szakvéleményezés nélkül dolgozott, s emiatt a város legrégibb, közel nyolc évszázadot átvészelt épületét nagy veszély fenyegeti. Nemrég egy művészettörténész falkutatásokat végzett, több helyütt 13. századi freskó nyomaira bukkant – egy arc tisztán kivehetően fordul a 21. századi látogatóra. Riadtnak tűnő tekintete mintha segítségért esedezne: mentsetek meg bennünket… A plébániaudvarra lépve gyönyörködünk a reneszánsz kori oldalsó bélletes kapuban. Körülötte gondos kezek a falfelületre mentették Alburnus Maiornak, a római kori városnak a nyomait, feliratos köveket, oroszlánokat, egy házaspár jellegzetes sírkövét. Maga a plébánia a főtér más, pusztulásra ítélt épületéhez hasonlóan védelemért kiált. Szent Miklós abrudbányai, az immár alig húsz hívővel bíró egyházközségének nincs saját, itt élő lelkésze, besorolása: „oldallagosan ellátott plébánia”… Teteje a csillagos ég. Az unitárius templomot kevésbé rongálták meg 1849 májusában, a tornyát se döntötték le, így 1864-ben már helyreállíthatták. Amikor ez megtörtént, istentisztelet tartására a reformátusoknak is készséggel felajánlották. A reformáció első évszázadában az „egy az Istent” vallók bizonyultak a legerősebbeknek, 1569-ben szerezték meg a katolikusok templomát. Első papjuk Karádi Pál volt, aki nyomdát működtetett a városban. Az abrádubányai műhely első és egyetlen terméke Karádi műve, a Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról című dráma, melyben egyaránt támadja a katolikus és a református dogmákat is. Karádi Pálnak az unitárius fejedelem, János Zsigmond halála után el kellett hagynia a várost. Előbb Bethlen Gergely temesvári főkapitány udvari papja, később az unitárius egyház püspöke lett. Az unitáriusok 1786-ban építettek új templomot. A barokk épület sorsa azonban többször megpecsételődött. 1849 májusában a mócok tettek kárt benne, ekkor vesztette életét Füzi Ferenc, Abrudbánya unitárius lelkésze. Az egyház anyakönyve 182 legyilkolt unitáriust sorol fel név szerint, de ez a szám valószínűleg nagyobb volt. 1927. július 8.-án tűzvész pusztította. Akkor még felújították, de a 20. század második felében elfogytak a hívei. Állaga rohamosan romlani kezdett, s így többszöri felszólítás után tulajdonosa 1986-ban lemondott róla a helyi tanács javára. Az épületet hosszú ideig só-, illetve bútorraktárként használták, nem csoda, hogy tetőszerkezete erősen megrongálódott. Megalakulása után a Magyar Kulturális Egyesület első akciója az unitárius templom maradványainak a megmentése volt. „A városi tanács eldöntötte, hogy lebontatja a tető nélkül maradt műemléket – idézi Kopenecz elnök a történteket. – Szerencsére, most élő ortodox polgártársaink nagyon babonásak, még a börtönbeli rabok se mertek kezet emelni a templomra. Amikor neszét vettük, hogy egy cigány vállalkozó hajlandó jó pénzért lerombolni, rohantunk a polgármesterhez. Bizonyára nem szeretett volna templomrombolóként bekerülni a város történelmébe, ezért a tanács megszavazta, hogy 15 évre ingyen átadják a használati jogot az egyesületünknek, azzal a feltétellel, hogy felújítjuk. Kitakarítottuk a romokat. A polgármester is adott embereket, fő támogatónk a Gold Corporation volt, munkásokat, gépeket és főleg szakembereket adott. Óvatosan bántunk a törmelékkel, hiszen római köveket is találtunk köztük. Úgy takarítottuk ki, hogy ne kövessünk el olyan visszafordíthatatlan hibákat, amiket később megbánnánk. Elkészült a látványterv is, jártunk az unitárius püspöknél, javasoltuk, hogy Amerikában, Magyarországon és főleg Erdélyben indítsunk gyűjtést is.” Bár barátaink sokat meséltek a templomról, annak látványa felkészületlenül ér bennünket. Döbbenetes látni, hogy a falak fölött az ég kéklik, s a belül leszakadt tornyot támasztó oldalsó bolthajtásokon – akár a kambodzsai Angkorban – bokrok és kisebb fák zöldellnek… Közösségi Ház, Magyar Kávézó. Az egyesület merész tervei közé tartozik az Apafy Ház, a hajdani iskola megmentése. Jellegzetes „abrudbányai látvány”: külső-alsó szintjét még valami üzlethelyiségnek használják, belül már leszakadóban az emeleti rész, életveszélyes volna felkapaszkodni a lépcsőkön. Többször pályáztak sikertelenül az épület érdekében, a minap itt járt RMDSZ-es miniszterek, Borbély László és Kelemen Hunor is csupán azzal biztatták őket, hogy… vetessék fel a veszélyeztetett műemlékek listájára. Az épület jelentőségét, históriáját egy korabeli tábla őrzi: „Ezer hat szaz hetvenkettoben ezen hely / Apafi Mihalytol lett Tanulo Myhely / Ezerhetszaz negyvenhatba ujittatott /Meg segeszen fabol talpra allittatott / Kobol rakattattaM ILLy renDel Sokara / Hogy tartsak es Legyek az Ekkle hasznara.” Nos, valóban az egyesület és az eklézsia „hasznára” szeretnék megmenteni és használhatóvá varázsolni Közösségi Házként a maroknyi magyarság számára. Addig is, amíg ez a vágyálmuk teljesül, van egy kedvenc tanyájuk: a Magyar Kávézó. Azért hívják így, mert… valóban ki van írva magyarul is a cégtáblájára, hogy „kávézó”. A tulajdonos román, a felesége magyar. A kirakatban szép kis gyűjteményük van százéves, magyar feliratos, abrudbányai sörösüvegekből. A falakat Trianon előtt készült, felnagyított, magyar és román feliratú képes levelezőlapok díszítik. Az egyesület lelkes helytörténészei gyűjtötték a 19-20. század fordulójának pezsgő életét illusztráló lapokat. Mint ahogy egy hajdani orvos padlásán város- és fotótörténeti értékű üveglemezre alkalmazott felvételeket is találtak, számos, román polgártársaik kulturális emlékével, a bányaváros Kiegyezés utáni életével kapcsolatos dokumentummal együtt. Lesz majd mit kiállítani az Apafy-házban! Mialatt újabb helybeli magyarok csatlakoznak kávéházi asztalunkhoz, Loránd elmeséli, hogy képviselői helyért indult a legutóbbi választásokon az RMDSZ színeiben. Nem jutott be a parlamentbe, de háromszász magyar voks mellett ugyanannyi „móc” szavazatot is begyűjtött a népszerű gyógyszerész. Elárulja, legközelebb a szenátust célozná meg. „Végig román iskolába jártam, anyanyelvemet újra, jobbára székely évfolyamtársaimtól tanultam meg, ezért néha góbéságokat keverek a beszédembe. Ha bejutnék, azt hiszem minden RMDSZ-es kollégámnál szabatosabban tudnék román nyelven szónokolni, vitatkozni mindannyiunk érdekében…” Szilágyi Aladár, Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2010. november 23.Boldog népnek nincs stratégiája – Tanügyi zárókonferenciaBalázsfalva, Küküllővár és Nagyenyed után most Gyulafehérvár került sorra a Bod Péter Alapítvány és társszervezői által megrendezett és a Szülőföld Alap által támogatott tanügyi konferenciasorozat utolsó állomásaként, november 20-án. Horvát István plébános és Gudor András református lelkipásztor áldása után Gudor Botond magyarigeni lelkész, a rendezvény főszervezője és moderátora együttes szívdobogásnak nevezte a négyhelyszínű konferenciát, amelynek során nagyon sokat tanultunk egymás tapasztalatából. Ezúttal a kivetítőn az ismert gondok mellett a lehetséges megoldások is megjelentek. Ebben a közös megoldás keresgélésben volt ez a tanácskozás eredeti és más. A házigazda szerepét ezúttal a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szeminárium Líceum és igazgatója, Gál László vállalta magára, valamint az iskola megjelent tanerői (Dimén Erika, Pallai Rita, Köllő Tibor prefektus, Korom Imre spirituális vezető, a tanítók és mások), akik mindent megtettek, hogy a résztvevők jól érezzék magukat az ott töltött órák alatt. Az általános iskola dísztermében mintegy 40-en gyűltek össze. Az ablakból jól látszott Bőjte Csaba atya átadás előtt álló új épülete, amely évente feltölti majd az általános iskola létszámát. Azon előadók, akik az előző tanácskozáson is részt vettek (Szabó Hajnal tanfelügyelő, Vetési László szórvány előadó, Szőcs Ildikó igazgató), megújított és aktualizált előadásokkal rukkoltak elő. Mellettük azonban megtisztelte a konferenciát Király András György, a Közoktatási Minisztérium államtitkára és Borsos László vezérigazgató, akik úgy gondolták: feltétlenül érdemes eljönni ide, és funkciójukból eredő tájékozottságukkal segíteni, tanácsokkal ellátni a megye tanügyi képviselőit. Az államtitkár elmondta: ahhoz, hogy az iskolák szintjén is minden jól menjen, „hajóinknak egy irányban kell haladniuk”, akik pedig tisztséget vállalnak, álljanak ki az igazuk mellett, amíg eredmény nem születik. Minden eddigi tanácskozáson kiemelten kaptak szót a helyi képviselők. Nagy figyelmet keltett Gál László előadása, aki a négy tanácskozásból három rendezvényen vett részt. Szóban és vetített képeken mutatta be a katolikus egyház történelmi iskolájának históriáját, a kis szeminárium sorsát. A közelmúlt iskolatörténetéhez tartozik az óvoda felújítása és a mintegy 3 éve a városból felhozott, akkor felszámolás előtt álló magyar tagozat befogadása. Ma a magyar gyermekek együtt vannak Gyulafehérváron (iskolabusszal Vajasdról is bejárnak) a gimnáziumban, ahol vallásuktól függetlenül, jó szaktanárokkal és egyre javuló körülmények között tanulnak. Kialakult tehát egy új mikrorégiós iskolaközpont. Ehhez társult még egy sikertörténet. Szegedi László református esperes Kőhalmon – amint azt valaki megjegyezte – egy új Magyarigent hozott létre, szórvány internátusával és gyülekezeti központjával. Véleménye szerint elsősorban az emberekbe érdemes befektetni. A romokon emelt épületekben 50 gyermek lakik. – Hit kell hozzá, hogy folytassuk, és nem lehet belőle kilépni – mondta. Kováts Krisztián megyei RMDSZ elnök szerint az esperes eredménye nemcsak példa, hanem lecke is egyben mindenkinek, aki a szórvány tanügy érdekében cselekszik. A beszélgetések, hozzászólások során arról is szó esett, miként lehetne hitelesen népszerűsíteni ezeket a sikertörténeteket, főként a szülők körében. Hogyan lehet megőrizni a magyar nyelvszigeteket, meggátolni a leépülési folyamatot, a kishitűséget, az olyan téveszméket, hogy a többségi iskolában sikeresebb lesz a gyerek. Balázsfalván szórvány kollégium létrehozása volna a megoldás. Figyelni kellene ugyanakkor az összefogás mikéntjére és minőségére is, különösen a szórványban. Erre vonatkozóan a vadlibák példája hangzott el, akik őszi vándorlásuk során a legerősebbet küldik előre, ha elfárad, cserélnek, de az utánuk repülő csapat minden tagja „gágog” az élen haladónak, bíztatja, a leggyengébbekkel pedig ketten is leszállnak pihenni. Vajon mi, emberek, amikor fontos problémákkal küszködünk, amikor látjuk, hogy valakinek jó ötletei vannak, sokat és jelentőset vállal, tudunk-e „gágogni” neki, vagy csak irigykedve a hibákat feszegetjük. Erre kéne mindenkinek választ találnia. Szőcs Ildikó a szorosabb csapatmunkára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a messze elől haladókat egyszer biztosan cserélni kell majd, ez pedig nem könnyű feladat, mert utánuk űr marad, amit nehéz betölteni. Erre történelmi példák is akadnak. Az északi népek némelyikére szokás mondani: boldog népnek nincs stratégiája. Úgy tűnik, nekünk kellenek az olyan tanácskozások, ahol meghallgatják a sikerembereket, ahol „gágognak” nekik, ahol szárnyalnak az értelmes gondolatok, és a közös gondolkodásból összefogás és stratégia is születhet BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár) 2011. március 15.Forradalom és iskolamentés a szórványbanBalázsfalva Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség. Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők. Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében. Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása. Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!” Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért. BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár) 2011. november 16.Együttműködik Fehér és Kovászna megyeÜnnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki. Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott. Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében. Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 12.Hegyaljai vérengzésekErdély történelmébe fekete betűkkel vannak beírva a mócok 1848–49-es magyarellenes rémtettei, melyeknek kb. tízezer védtelen csecsemő, gyermek, asszony és öreg esett áldozatul. A bécsi udvarral a magyar szabadságharc ellen szövetkező, Avram Iancu, Axente Sever és Prodan Simion pópa által vezetett román felkelők ugyanis megtámadták és felégették Alsó-Fehér megye magyarok lakta városait és falvait, s megdöbbentő kegyetlenséggel halomra gyilkolták azok ártatlan lakóit. Az első mészárlás 1848. október 19-én Kisenyeden történt, az utolsó 1849 májusában Bucsesden. Többek között Zalatna, Nagyenyed, Marosújvár, Gyulafehérvár, Naszód és Abrudbánya városát is lerombolták. A rablóhadjáratok során pótolhatatlan kulturális értékek váltak a lángok martalékává. Enyeden például a református püspökség levéltára és a kollégium híres könyvtára is megsemmisült. A honvédseregbe bevonult és osztrák csapatok ellen küzdő férfiak hiányában ezek könnyen véghezvihető, de aljas cselekedetek voltak, melyek elkövetéséért a román nép a mai napig bocsánatkéréssel tartozik. A lerombolt és elpusztított falvak egyikében, a napjainkban alig 15 magyar lelket számláló Magyarigenben tevékenykedik Dr. Gudor Kund Botond református lelkész és történész, aki elfogulatlanul és tudományos igényességgel munkálkodik a történtek feldolgozásán. Kutatásainak eddigi eredményét egy könyvbe foglalta össze, melynek sepsiszentgyörgyi bemutatója előtt alkalmunk nyílt elbeszélgetni vele az akkori eseményekről. Az elhangzottak rövidített változatát alább olvashatják. – Az Erdélyi-érchegység környékén és az egykori fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron napjainkban csak elvétve lehet magyar szót hallani. Ez nem a véletlen, hanem a térségben a történelem folyamán többször megismétlődő népirtás következménye. A folyamat az 1784-es, Horea–Cloşca–Crişan-féle parasztfelkeléssel vette kezdetét. Ön tüzetesen elmélyült a témában, beszélne ennek kiváltó okairól? – A Maros mentén 1658-ban végigseprő török- és tatárjárás, illetve az 1738-as pestisjárvány következtében a térség magyar lakossága megtizedelődött, ezért a földesurak újabb román tömegeket telepítettek a vidékre. Mindezek következtében egyes helyeken a román lakosság túlsúlyba került, azonban ez még önmagában nem vezetett a magyar népesség eltűnéséhez. A tragikus folyamat valódi okai az ön által is említett Horea-vezette parasztlázadásban gyökereznek. A téma tárgyalása még ma is hálátlan feladat, ugyanis a hivatalos román történetírás az eseményeket dogmatizálta, azok főszereplőit pedig szinte szentekké avatta. Státuszszimbólumokat formált belőlük, ezért nem lehet hozzájuk érni. Ennek ellenére a lázadásokban játszott szerepüket és azok hatását megpróbálom a maguk nyers valóságában láttatni, hiszen a történtek során nemcsak a nemesi kúriákat és azok lakóit pusztították el ritka kegyetlenséggel, hanem a környékbeli magyar lakosság egészét is. Az okokat elemezve meg kell állapítanunk, hogy a román jobbágyság régióbeli számbeli fölényéből fakadóan, abban a korban elképzelhetetlen társadalmi jogokra tartott igényt. Éppen ezért II. József uralkodása alatt hiába ismerik el az ortodoxiát, a többi felekezet iránt részükről megnyilvánuló vallási türelmetlenség és a jobbágyterhek megnövekedése konfliktushoz vezetett. Ennek kirobbanásához hozzájárultak az uralkodó két erdélyi körútján tett, de soha be nem váltott ígéretei is. Ugyanakkor a felkelésnek etnikai indíttatása is volt, mely főleg az örmény és magyar kereskedők iránt megnyilvánuló ellenséges magatartásból fakadt. Így az sem véletlen, hogy a lázadás végül is a piactéren italt árusító örmény kereskedőkkel történt kocsmai összetűzés nyomán kapott lángra. – Ugorjunk az időben az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc korszakáig, mikor a Mócvidék az elnyomó osztrák hatalmat támogatva ismét a magyarság ellen fordul. Ez a magatartás ugyanazokra az okokra vezethető vissza? – Valamivel árnyaltabb a kép, mivel ebben az esetben hadszíntérről, katonai alkukról és egy olyan történelmi pillanatról beszélünk, melyben Bécs, a maga törékeny és veszendő helyzetében megpróbált szövetségeseket találni, hogy segítségükkel a magyarokat sakkban tarthassa. Az udvar által fellázított és felfegyverzett románok irányítása végül kicsúszott az ellenőrzésük alól, de a vérengzéseket meg sem próbálták gátolni. Így kapta meg Hegyalja magyar lakossága a történelem folyamán másodszor is a magáét, és zuhant egy nagyot ismét demográfiailag. Az események hátterében azonban ezúttal nem jobbágyokat kell keresni, hanem bizonyos katonai és félkatonai alakulatokat, például Avram Iancu légióit, melyek katonai megállapodásokat írnak alá az osztrák kézen lévő Szebennel és Gyulafehérvárral. Mivel a Şaguna és társai által országgyűlési szinten működtetett román komité politikai erőként áll mögéjük, magyar részről a mozgalmuk joggal minősíthető ellenforradalomnak. – Az itteni történelemszemlélet a magyarral szöges ellentétben ítéli meg az eseményeket. Ön erről hogyan vélekedik? – A történetírás csak akkor tud előbbre jutni, és csak akkor kezdődhet el benne egy megtisztulási folyamat, hogyha mítoszok és félistenek gyártása helyett a tényekkel szembesül. Hogyha a saját történetírásuk által meg sem említett 1848–49-es román vérengzések nem számítanak többé tabutémának. Amíg azonban a politika elferdített, felnagyított és egyoldalúan beállított tragikus eseményekkel példálózik, addig csak konfliktust gerjeszthetünk. – A román történészek körében észlelhető-e az igazsággal való szembenézésre irányuló szándék? – Igen, csak sajnos, ezek a történészek nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint azok, akik a hivatalos történetírást próbálják erősíteni. Bedő Zoltán Székely Hírmondó Erdély.ma 2012. március 15.Már hétvégén elkezdődött az ünneplésFehér megye Közeledett a 164. március 15-e, örök tanulságaival és évente változó sugallataival. A szórvány is ünnepel, igaz, csak némi támogatással, mert a végvárak már nem állnak meg önerőből, kell a pártfogó, a gyámolító segítség, amely erőt ad és irányt szab még a legnagyobb magyar ünnepnek is. Vasárnap volt: ünnep és imádság napja. Torockón a március 11-re előrehozott ünneplés helyszíne az unitárius templom volt. Az istentisztelet kezdetére mintegy százan gyűltek össze, a borzongató hidegben csak a gondolatok és dalok melegítették a lelkeket. Mátéfalvi Timea V. éves kolozsvári teológus választott igéjéből idézünk: „Nem feledékeny szemlélői valának, hanem cselekvő részvevői.” Mozgósító szavak, az ünnep üzenetéhez illőek, amelyhez társultak Reményik Sándor Erdélyi márciuscímű versének sorai is: „Ne féljetek: nem tüzesednek át/ Halk hangolás után a vers-sorok./ Nem temetni és nem lázítani,/ Csupán figyelmeztetni akarok.” Röpködtek a gondolatok a Székelykő tövében a magyar szülők elsődleges felelősségéről, arról, hogy 1848-ban Bécs volt, most pedig Brüsszel van. Úgy tűnik, a szabadságért minden időben meg kell küzdeni. Feltevődnek a kérdések: Krasznahorka büszke vára, a gyimesi iskola égése vajon lármafák lennének?! Jelzések? Miféle veszélyre figyelmeztetnek? Nem lett volna teljes az ünnep a Bethlen-kollégium leánykórusának jelenléte nélkül. Erdély szinte minden magyar népviseletébe – köztük a különleges szépségű torockóiba – öltözött képzős lányok énekeltek az ünneplőknek forradalmi, majd népdalokat, a nagy hidegben is zokszó nélkül. Fórika Éva kórusvezető ezúttal is a helyzet magaslatán volt. Előzőleg szombaton Nagymedvésen is előadták műsorukat, ahol Kónya Mária történelemtanár tartott ünnepi beszédet, és felléptek műsorukkal a nagymedvési kisiskolások. Torockón jelen volt Szőcs Ferenc polgármester, Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke és Ferencz Gábor lelkipásztor. Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója arról a hagyományról beszélt, hogy a régi időkben is vándoroltak a tanárok és a diákok, járták a vidéket, még a Székelyföldre is eljutottak diáktoborzó körútjaikon. Várják a diákokat Torockóról is, akik aztán idővel a mi „nagyköveteink” lesznek. – Bízzák nyugodtan ránk a gyermekeiket, gondozni fogjuk talentumaikat, jobban, mint más iskolákban – mondta az igazgató. A kollégiumi lányok előadását követte a helyi fúvós zenekar fellépése, majd az ünneplők közösen énekelték el a Székely himnuszt. Megdermedve ugyan, de ünnepi hangulatban oldódva történt meg a koszorúzás és a Himnuszeléneklése a templom előtti kopjafánál. Balázsfalván vasárnap délután 6 órakor a kultúrházat csaknem megtöltötte a közönség, Péterfalváról és Tűrből is szép számban érkeztek. Karácsony István független ünnepet rendezett. Az előadó, Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor beszédében kiemelte: nemzeti identitást nem lehet gyávákra építeni, álmodni pedig mindig szabad, de nem mindig veszélytelen. Kémenes Loránd tűri plébános, rádiós szerkesztő beszédében kifejtette: 1848 óta semmit sem változott az eszme, a szabadság óhaja. Árpád és Szent István óta itt vagyunk a Kárpát-medencében, még ha a határokat át is vitték a fejünk fölött. A hangulatos műsorban a vendégek, a vargyasiak és a homoródszentpáliak előadása lelkesítette a közönséget. A helyi iskola péterfalvi tanulóinak mezőségi táncbemutatója zárta a sikeres ünnepet. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 4.Bod Péter köztünk van„A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér!” – ez a Bod Pétertől származó idézet volt a mottója annak a háromnapos konferenciának, amelyet a Magyar Athenás szerzője születésének 300. évfordulóján tartottak Nagyenyeden és Magyarigenben. Bod Péter egykori iskolájában, a nagyenyedi kollégium dísztermében Bárócz Huba esperes konferenciakezdő áhítattal nyitotta meg az előadás sorozatot. Szőcs Ildikó igazgató a kollégium fennállásának 390. évfordulójára utalt mondván, ez az örökség kötelez. A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér!” – ez a Bod Pétertől származó idézet volt a mottója annak a háromnapos konferenciának, amelyet a Magyar Athenás szerzője születésének 300. évfordulóján tartottak Nagyenyeden és Magyarigenben. Bod Péter egykori iskolájában, a nagyenyedi kollégium dísztermében Bárócz Huba esperes konferenciakezdő áhítattal nyitotta meg az előadás sorozatot. Szőcs Ildikó igazgató a kollégium fennállásának 390. évfordulójára utalt mondván, ez az örökség kötelez. Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár igazgatója szerint hajdani és jelen problémák hasonlósága alapján bátran kijelenthetjük, hogy Bod Péter köztünk van. Koszorúzás Bod Péter sírjánál a magyarigeni templomkertben – 1749-től szolgálta a közösséget A vendégeket Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere is üdvözölte, majd Gudor Botond gyulafehérvári, volt magyarigeni református lelkipásztor az Iskola, tudomány és nevelés a barokk korban, azaz hogyan lett Bod Péterből tudós lelkész című értekezéssel nyitotta meg az előadások sorát. Bellágh Rózsa tudományos kutató Bod Pétert a historia litteraria megalapozójának nevezte, kiemelve: az utókorra hagyott írói lexikon, a Magyar Athenás Bod fáradságos gyűjtőmunkájának a koronája. A 16–17. században élt írók életét és műveit kívánta a jelenkor elé idézni, betűrendi sorrendben mintegy 528 író (szépíró és tudós) életéről és munkásságáról számolva be. Irodalmi munkássága Bethlen Kata könyvtárának feldolgozásával kezdődött, lexikonába mindazok bekerültek, akik valamilyen írásos emléket hagytak maguk után. A budapesti Csoma Zsigmond beszédében arra tért ki, hogy Erdély történetírói sohasem felejtkeztek el a mindennapi életet meghatározó természeti csapások, a politikai-katonai helyzet, a járványok említéséről. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem irodalomtörténeti tanszékéről Egyed Emese gróf Gyulai Lajosról beszélt, aki kéziratos kiegészítésekkel látta el Bod Péter Hungarus Tymbaulesének birtokában lévő példányát, amely 1677-ben Bod munkájának folytatásaként jelent meg. Érdekes előadás volt az oxfordi Gróf Lászlóé, aki Bod Péter kartográfiai tevékenységéről beszélt. Négy világrészt illusztráló térképe az első magyar nyelven megjelent kontinenstérkép; oktatási segédletként való használata jelentős mind a magyar, mind a 18. századi egyetemes térképtörténelemben. Györfi Dénes könyvtáros a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban bemutatott anyaggal kápráztatta el a vendégeket Bod Péter csaknem valamennyi kiadványa, könyvtárának 14, saját kézjegyével ellátott kötetével és kézirataival. Ugyancsak itt mutatták be Gudor Botond disszertációját, aki román nyelven szándékozik ismertetni a többségi nemzettel Bod Péter munkásságát, hisz ő írta meg elsőként a románság történetét, Historia valachorum címmel. Az előadások végén a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reneszánsz táncegyüttesének, leánykórusának műsora, a sepsiszentgyörgyi Codex régizene-koncertje szórakoztatta a vendégeket. A kétnapos rendezvényt a magyarigeni barokk templomkertben Bod Péter sírjának megkoszorúzása zárta. Tamás András. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. május 5.Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és MagyarigenbenA Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”. Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó. Két nap, 19 előadás Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián. Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét. Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet. Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed). Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek. Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett. Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot. Megjósolta a Székelyföld megerősödését Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben. Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik. Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben. A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait. Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el. * A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett. A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát. BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
